Angol verseny 4. osztály

A Vámosszabadi Tagiskola szervezésében egy kétfordulós angol versenyen vettünk részt a gyerekekkel. Az első fordulóban a Csizmás Kandúr történetét ismerhettük meg egy népszerű feldolgozásban, majd ezzel kapcsolatban egy hosszú online kérdőívet kellett kitölteniük. A második fordulóban Pán Péter történetére esett a szervezők választása, mely nyelvileg és tartalmilag is bonyolultabb szerkezetű történet. Ehhez online írásbeli feladatokat kellett kitölteniük különböző nyelvoktatást segítő programok (pl. kahoot) használatával, s kreativitásuk egy saját 'Magic island' (Varázssziget) megalkotásában is kibontakozhatott.

Csapat tagjai: Balek Miklós Dominik, Csaplár-Nagy Soma, Horváth Fanni

Felkészítő pedagógus: Miskolczi Gyöngyi

Mindhármuk aktív részvételének is köszönhető a sikeres részvétel, melyért dicséretet érdemelnek!

Tudásbajnokság

A 2021/22-es tanévben is részt vesz iskolánk a Tudásbajnokság elnevezésű országos versenyen. 14 felső tagozatos diák 3 tantárgyból (biológia, magyar, matematika) versenyez (iskolai fordulók). A tanulók közül 4 fő megmérettette magát a megyei fordulóban is, ahol a következő eredmények születtek. Biológiából: Élő Borbála 8.b osztályos tanuló 2. helyen, Lóránt Alexandra 8.b osztályos tanuló 3. helyen végzett. Matematikából: Markó Annamária 7.b osztályos tanuló 1. helyen, Élő Borbála 8.b osztályos tanuló 6. helyen, Lóránt Alexandra 8.b osztályos tanuló 7. helyen, Lóránt Béla 6.-dik osztályos tanuló 7.helyen végzett. Tanulóink körében népszerű ez a verseny, mert érdekes, gyermekbarát feladatokat kell megoldaniuk a diákoknak. Így remélhetőleg a jövő tanévben is sikeresen részt fogunk venni a versenyen.

 

Abda, 2022.05.02

 

Margittay László

Levelezős meseverseny

"Hencidától Boncidáig" levelezős meseverseny

Győri Dr. Kovács Pál Könyvtár által szervezett: "Hencidától Boncidáig" levelezős meseversenyen az Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskolát a képen látható 3-4. osztályos tanulók képviselték:

Álló sor: Jenei Zsófia, Markó Renáta, Bajóczki Panna,

Első sor: Nyőgér Adrián, Sávoli Zalán, Takács Patrik, Egyházi Zoltán, Németh Anna, Bariska Petra, Samu Ramóna, Nemes Áron

A képről hiányzik: Bakó Anna, Borbély Zsombor

A legjobb helyezéseket az alábbi tanulók mérték el:

3.osztály: 1. helyezés: Nyőgér Adrián, 2. helyezés: Sávoli Zalán, 9. helyezés: Borbély Zsombor, 12. helyezés: Bariska Petra, 4.osztály: 5. helyezés: Markó Renáta, 7. helyezés: Bajóczki Panna, 14. helyezés: Jenei Zsófia

Felkészítő tanítók: Lászlóné Litavszki Hajnalka és Zimonyi Zoltánné

Zrínyis sikerek szövegértésből, versmondásból

Iskolánk 8. osztályos tanulói szívesen méretik meg magukat különböző tanulmányi versenyeken. Idén tavasszal is több ilyen rendezvényen vettünk részt.

Ezek közül szeretném megemlíteni a Kazinczy szépkiejtési versenyt, ahol Szilbek Fanni 1, Farkas Kata mindössze 2 ponttal maradt le a "dobogóról". Ez volt az első ilyen jellegű versenyük.

Nagyszentjánoson Lang Barbara 1., Szilbek Fanni 3. helyezést ért el a felolvasóversenyen, míg Patonai Ármin 4. - ként végzett a számos versenyző között szövegértésben.

 A sort Kunszigeten folytattuk, ah ol Horváth Simon bizonyult a legjobbnak a versmondók között, míg húga, Liza (ő 6. osztályos, Gergely Valéria tanítványa) a 3. lett. (Ők nagyon szépen szerepeltek korábban versmondásban Öttevényen is, szintén első, illetve második helyet szerezve. Itt az 5. osztályos Szalai Kitti is remekül szerepelt, az 1. helyezettnek járó jutalommal térhetett haza.)

Büszke vagyok tanítványaink sikereire, kívánom, hogy ugyanezzel a kitartással és lelkesedéssel dolgozzanak továbbra is céljaik elérése érdekében!

Steininger Adél