Határtalanul - Erdély 2024. április

Határtalanul előkészítő órák

A megvalósítási időszak előkészítő szakaszában a szülőket és diákokat folyamatosan tájékoztattuk. Ismertettük az utazás és a szállás feltételeit, a programtervet a napirendet és a résztvevők választ kaphattak a felmerülő kérdéseikre is.

2023.04.10. -én a Határtalanul (HAT-KP-1-2023/1-001274) pályázatban résztvevő 7. osztályos tanulók előkészítő órákon vettek részt. Ennek keretén belül Zimonyi Zoltánné tanárnő és Törökné Lajtai Éva tanárnő előadásában megismerkedtek az Erdélyben élő magyarság létszámával, tájairól az államhatáron kívüli elhelyezkedés történelmi okaival, a meglátogatandó települések magyarságának történetével, jelenével. Térképen megnéztük úticélunkat.

Ezután ismertettük a tanulókkal térképek és képek segítségével a tanulmányi kirándulás részletes programját.

Meséltünk a tanulóknak Ady életéről, munkásságáról, szerelmi életéről. Előadást tartottunk a sóról, sóbányáról annak történetéről is. Bemutattuk a cseppkőbarlangot, annak kialakulását ezeket mind projektorral kivetítettük.

Az órákat balesetvédelmi oktatással zártuk és felhívtuk a figyelmet a toleráns és kooperatív viselkedés alapszabályaira.                                                

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Határtalanul tanulmányi kirándulás

2024.04.15.-19.

Iskolánk hetedikes diákjai a „Határtalanul!” (azonosítószám: HAT-KP-1-2023/1-001274) program jóvoltából ötnapos erdélyi utazáson vettek részt 2024. április 15-19. között. Beszámoló az Erdélyben töltött időnkről:

1.nap

Tele izgalommal indultunk el április 15.-én reggel 5.45.-kor Abdáról Erdélybe. Hosszú utazásunk után első megállónk Nagyváradon volt. A városközpontban megtartottuk az irodalmi órát Ady Endre és a város kapcsolatának témájában. Megtekintettük kívülről Ady Endre Múzeumot, az Emke kávéházat, ahol Ady Lédával ismerkedett meg. Megnéztük az Emke közelében található Nagyváradi Napló épületét is, ahol Ady dolgozott. Ezenkívül megismertük Nagyvárad más nevezetességeit is, mint a Fekete Sas Palotával, A sétáló utcán lévő életnagyságú szoborcsoporttal, Ady egykori hotelével. Nagyvárad után elfoglaltuk szállásunkat Vasaskőfalván.

2. nap

Napunkat a bőséges reggeli után útnak indultunk a Mézgedi–barlangba az Erdélyi-szigethegység karsztjának egyik legérdekesebb, turisták által látogatható természetvédelmi területére. A látvány csodálatos volt. A barlang a cseppkövek milliónyi formáit tárta elénk. A barlangról rengeteg érdekes információt tudtunk meg. Mindenki számára egy felejthetetlen élmény volt. A Mézgedi-barlang után Magyarremetén tartottunk megállót, ahol megtekintettük a lenyűgöző Árpádkori templomot, ami teljes épségében megmaradt. A templom gyönyörű középkori freskói tárultak elénk köztük Szent László legenda ábrázolását is megnézhettük.  Sok olyan információt kaptunk, amivel tudástárunk gyarapodott. Magyarremete után, útunk Köröstárkányba vezetett.  Itt Köröstárkányba leróttuk tiszteletünket az 1919. áprilisi román vérontás áldozatai előtt. Ezt követően a település helyi híreségét látogattuk meg aki Különböző témájú könyveket írt Erdély érdekességeiről. Magyarremete után, útunk Köröstárkányba a Kakukkmező állatparkba vezetett. A helyi állattartás szokásait ismerhettük meg. Különböző állatfajokat tekinthettünk meg az állatparkban. Tanulóink felszabadultan sétálhattak az állatok mellett, körében. Nagyon jól éreztük magunkat ezen a csodásan kiépített területen. A Kakukkmező után a nap utolsó helyszínére mentünk Boga – völgye helyett a Penis fennsíkot tekintettük meg, ahol még hómaradványokat is láthattunk, valamint a tőzike virágzás pompáját csodálhattuk meg. Tanulóink felszabadultan töltötték el az itt lévő idejüket. Ezt követően pedig visszatértünk a szálláshelyünkre

3. nap

Harmadik napon a reggelit követően elhagytuk szállásunkat és útunk az Ördöngős-szoroshoz vezetett. Sétát tettünk a szoros kimagasló sziklafalai között. Csodálatos látvány tárult elénk a séta folyamán. A természet csodáit tekinthettük meg amit évezredek alatt a természet formált meg. Ezt követően Torockó falujába érkeztünk, ahol sétát tettünk Erdély egyik legszebb falujában. Az 1231 méter magas Székelykő lábánál fekvő falu különleges építészeti jelleggel, néphagyományokkal és népi kultúrával bír. Így meglátogattuk Torockó Néprajzi Múzeumát, ahol megismerkedhettünk Torockó néphagyományaival. Az itt töltött idő alatt rengeteg információt gyűjthettünk magunkba. Ezt követően elfoglaltuk szállásunkat Magyarfenesen.

4. nap

Negyedik napon útunk, a híres Kolozsvárra vezetett. Kincses Kolozsvár rengeteg látnivalót tárt elénk. Megtekintettük Szent Mihály templomot, Mátyás király szobrát, ahol elhelyeztük az általunk vitt koszorút a szobornál, ezzel tisztelegve a magyarság emlékére. Városnéző sétánk alatt megnéztük még Bocskai István szülőházát, a Farkas utcai templomot is. Végül sétáltunk a fővárosban magába szívva az ősi hangulatot. Kolozsvár után a Tordai-sóbányához utaztunk. A sóbányában megtudhattuk, hogy termelik ki a sót. 13 emeletnyi mélységbe sétáltunk le. A bánya mélyén egy óriási tó tárult elénk, ahol csónakázási lehetőség is volt. Izgalmas sétát tettünk itt, néhányan tériszonyunk leküzdésével. A Tordai-sóbánya után ellátogattunk a Tordai-hasadékhoz, ami a vulkáni alkotás egyik legbámulatosabb remeke: itt egy hegylánc tetejétől a talpáig kettérepedve. Az a látvány, ami elénk tárult mesébe illő volt. A természet csodáit ismét megnézhettük a mészkőből álló kis utakon. A magas sziklák között tett sétánk a fellegekbe illő érzést hozta ki belőlünk. Egy örök élmény marad mindenkin számára. Ezt követően szállásunkra tértünk vissza.

5. nap

Utolsó napunkon már a hazaút izgalmai álltak előttünk. Reggeli után csomagjainkkal együtt a buszra szálltunk és elindultunk hazafelé. Az út során két helyen álltunk meg. Körösfőn a négy fiatornyos és fakazettás mennyezetű református templomnál, megcsodáltuk a templom díszítő elemeit. Ezt követően egy fotó erejére megálltunk Erdély kapujában Király-hágón, majd buszra szálltunk és haza indultunk. Ez a hét eseményekkel, irodalmi, történelmi, kulturális, művészeti tudással gyarapította tudásunkat. Sok szép emlékkel tértünk haza.

 

Határtalanul értékelő óra és témanap

Iskolánk hetedikes tanulói 5 napos erdélyi utazáson vettek részt 2024.04.05-19. között a Határtalanul pályázati program keretében. (HAT-KP-1-2023/1-0012274)

A kiránduláshoz tartozó értékelő órát egy összevont testnevelés óra keretében (2024.04.26.-án) tartottuk meg a hetedik osztályosokkal. Diavetítés keretében elevenítettük fel a látottakat napokra lebontva. Kisérő tanáraink és néhányan a diákok közül élménybeszámolót tartottak a diák segítségével. A fényképekről ismét mindenkinek a kirándulás emlékei, élményei jöttek elő.

Az értékelő óra célja a történtek áttekintése, a tanulságok levonása, az eredmények megfogalmazása, a külhoni magyarsághoz kapcsolódó ismeretek a tanulmányi kirándulás során szerzett tapasztalatok iskolai keretek között történő megjelenítése.

Az óra végén Zimonyi Zoltánné és Törökné Lajtai Éva röviden összegezte, hogy a tervezett célok mennyire és milyen módon valósultak meg. Elmondtuk a diákoknak, hogy június 4.-én megtartjuk egy tanítási nap keretében a Nemzeti Összetartozás-Határtalanul című témanapunkat.

A témanapot iskolánkban a Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én tartottuk. Ezen plakátot készítettünk, valamint közösen kivonultunk Abdán lévő Trianoni Emlékműhöz, ott emlékeztünk meg közösen az elszakított magyarságról, beszélgettünk az erdélyi élményekről, az összetartozásról, valamint különböző videó részleteket néztünk meg a tanulókkal a Trianoni Békeszerződésről. Ezt követően vaktérképen berajzolták a tanulók az ország határait, hogy ezzel tudatosuljon bennük, hogy a Békeszerződés után hogyan veszítette el Magyarország területének több mint 2/3-át. Témanapunk tanulságos volt a diákok számára, a Nemzetiség Összetartozás napjával tudatosítottuk bennük miért is fontos ez az emberek életében.

                                                                                                  Törökné Lajtai Éva

                                                                                                       projektvezető