Zrínyis sikerek szövegértésből, versmondásból

Iskolánk 8. osztályos tanulói szívesen méretik meg magukat különböző tanulmányi versenyeken. Idén tavasszal is több ilyen rendezvényen vettünk részt.

Ezek közül szeretném megemlíteni a Kazinczy szépkiejtési versenyt, ahol Szilbek Fanni 1, Farkas Kata mindössze 2 ponttal maradt le a "dobogóról". Ez volt az első ilyen jellegű versenyük.

Nagyszentjánoson Lang Barbara 1., Szilbek Fanni 3. helyezést ért el a felolvasóversenyen, míg Patonai Ármin 4. - ként végzett a számos versenyző között szövegértésben.

 A sort Kunszigeten folytattuk, ah ol Horváth Simon bizonyult a legjobbnak a versmondók között, míg húga, Liza (ő 6. osztályos, Gergely Valéria tanítványa) a 3. lett. (Ők nagyon szépen szerepeltek korábban versmondásban Öttevényen is, szintén első, illetve második helyet szerezve. Itt az 5. osztályos Szalai Kitti is remekül szerepelt, az 1. helyezettnek járó jutalommal térhetett haza.)

Büszke vagyok tanítványaink sikereire, kívánom, hogy ugyanezzel a kitartással és lelkesedéssel dolgozzanak továbbra is céljaik elérése érdekében!

Steininger Adél