Tanulmányi verseny - Öttevény

   Iskolánk alsó tagozatos diákjai november 18-án az Öttevényi Általános Iskola által meghirdetett őszi tanulmányi versenyen vettek részt.

  Hangos olvasásból Polyák Szófia  és Kemény Mira 2. osztályos , Tóth Benedek és Visi Virág 3. osztályos, Áder Luca és Winkler Aurél 4. osztályos tanulók mérték össze tudásukat a többi versenyzővel.

  A nyelvtan – helyesírási versenyen részt vett tanulók: Herczeg Flóra és Módra Máté 2. osztályos, Élő Borbála és Flóhe Júlia 3. osztályos, Kozma Kristóf és Nagy Tamás 4. osztályos diákok.

  Felkészítő pedagógusok: Kántorné Ujfalvi Barbara, Radics János, Lászlóné L. Hajnalka, Sándor Alexandra és Pásztorné H. Adrienn.

  Odaérkezésünkkor az iskola igazgatója köszöntötte a verseny résztvevőit és a kísérőket. Egy rövid eligazítás után megkezdődött a verseny. Nyolc településről érkeztek a tanulók. A különböző intézményekből kategóriánként és évfolyamonként 2-2 diák vehetett részt a megmérettetésben.

  A hangos olvasás két részből állt. A tanulók által hozott és begyakorolt szöveg olvasása és a helyszínen kapott ismeretlen szöveg felolvasásából. Nyelvtan – helyesírásból egy feladatlapot kellett kitölteni, mely évfolyamonként az eddig már megtanult ismeretanyagra épült.

  Diákjaink közül Flóhe Júlia és Kozma Kristóf nyelvtan – helyesírási versenyből 3. helyezést értek el.

Gratulálunk a versenyzőknek!

 

Abda, 2016.11.23.                                                            Pásztorné Horváth Adrienn