DÖK nap

2018. június 14-én rendeztük meg hagyományos diáknapunkat. A program a szokásos ballagási és évzáró főpróbával kezdődött. Ezután az alsós és felsős diákok a délelőttöt külön töltötték:

Alsós program:

  • Papírszínházas mesék címmel Ipsicsné Gönye Anikó mesélt a gyerekeknek. Ezen az előadáson -az IKER-ben- az ovisok is rész vettek.
  • Németh Bálint -a Soproni Egyetem erdőmérnök-hallgató- érdekes élménybeszámolóját hallgattuk, aki hazai állat és növényvilág mellett Afrikát is bemutatta képekben, hiszen Namíbiában járt. A természetfotózás rejtelmeiről is mesélt nekünk.

Felsős program:

  • Miklós bácsi vezetésével digitálistáblán fejlesztő játékokat játszottak
  • Németh Bálint előadása

A csarnokba helyeződött át a további közös program:

  • Ikrény-Abda labdarúgó mérkőzésen a felsős focisok játszottak. Eredmény: 4:1 Abda javára. Gratulálunk!

A játékvezető Suhaj Miklós tanárúr volt.

  • A mérkőzés szünetében két másodikas diák Sinogli Zsombor és Tompos Kornél tartott táncbemutatót. Ők lettek a közelmúltban hazai bajnokok a gyöngyösi táncversenyen.
  • Tanár-Diák labdarúgó mérkőzésen a Tanár csapatban játszott: Suhaj Miklós, Rétfalvi Gergely, Lőrincz Illés, Stancig Imre, Ombódi Sándor és két volt diákunk: Stoller Martin és Fazekas Attila. Eredmény: 4:3 a felnőtteknek. Gratulálunk!

A diákok felkészítő edzője Mohosné Matkovics Eszter.

A DÖK nap szervezője Lőrinczné Schnepp Katalin, DÖK segítő pedagógus.