Nyári táborozások

Iskolánk tanulói a nyár folyamán több táborban is részt vettek:

Június harmadik hetében a gyermekjóléti szolgálat szervezésében Bombayné Varga Mónika vezetésével 1 hetes napközis táborban vettek részt abdai, börcsi, ikrényi tanulók.

 

Július 15-20 között Győrújbaráton Radics János vezetésével néptánc táborban voltak tanulóink.

A Harmónia Művészeti Iskola szervezésében 2 tábor is július végén Andocson néptánc tábor, míg augusztus elején Velencén zenei tábor.

A TÁMOP 3.1.4. Innovatív iskolák pályázat keretében 40 abdai és ikrényi tanulónk Szántódon természetközeli sporttáborban vett részt július 20-26 között.

Ferenczy Tamás
igazgató

A fényképen a szántódi táborozók láthatók: