Alsós Diáknap

Az alsós diáknapot az idei tanévben Ravazdra szerveztük. Szeptember 19-én reggel indultunk útnak. Megérkezésünkkor az erdei iskola és az Erdőgazdasági Múzeum dolgozói fogadtak bennünket.

A programok ismertetése után évfolyamonként, négy csoportban tartották meg a foglalkozásokat. A kirándulás nagyon jól sikerült, a gyerekek örömmel vettek részt minden programon (múzeumlátogatás, méhészeti előadás, túrázás, fafaragás), és sok érdekes dolgot tanultak a természetről, az állatokról, a vadászatról. 

Az élményekben gazdag napot a gyerekek a következőképpen foglalták össze:

„A méhészetről sokat tanultunk. Túrázás közben a flakonokat forrásvízzel töltöttük fel. Nagyon jól éreztem magam, még lovakat is simogattam.”

Gallai Roxána 2. b. osztály

„A legjobban a túrázás tetszett. Felmentünk egy kilátóba. Ittunk forrásvizet.”

Baranyai Liliána 2. b. osztály

„Csütörtökön fél 9-kor indultunk. Fél 10 körül megérkeztünk Ravazdra. Először elmentünk megnézni a kilátót. Utána lementünk a forráshoz, megmostuk a kezünket és még ittunk is belőle, vas íze volt. Miután ittunk a forrásvízből, mentünk a foglalkozásokra. Amikor a múzeumban voltunk, megnéztünk egy hajnalban lőtt szarvast. Aztán egyet méhészkedtünk, majd faragtunk egy varázspálcát. Láttunk lovakat és megnéztük őket közelebbről. Megettük az uzsonnát és elindultunk haza. Nekem a legjobban a lovak tetszettek.”

Drót Izabella 4. osztály

„Csütörtökön reggel mindenki izgatottan jött iskolába. Fél 9-kor végre elindultunk Ravazdra. Amikor megérkeztünk, tízóraiztunk, és utána kezdődtek a programok. Először elmentünk egy kilátóba, majd meglátogattuk a IV. Béla forrást, és ittunk a vízből. Aztán elmentünk a múzeumba, ami nekem nagyon tetszett. Ezután egy méhész bácsitól rengeteg információt tudtunk meg a méhekről. Végül varázspálcát faragtunk. Én nagyon jól éreztem magam.”

Élő András 4. osztály