Abdai iskolások sárkányhajós sikerei

Az abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ultrahidra – sárkányhajó csapata, a tavalyi sikereken felbuzdulva, idén is részt vett a Győri Sárkányhajó Roadshow,  régiós válogató versenyén, idén május 6-án Győrben. A csapat felkészültsége, kitartó munkája eredményeként, megszerezte a legcsillogóbb medált és ezzel kvalifikálta magát a sukorói Sárkányhajó Magyar Bajnokságra. A versenyt megelőzően, a szeptemberi esős, hideg borús napokon is jöttek kitartóan iskola után – szabadidejükben – is a gyerekek az edzésekre. Ez amiatt is kellett, mert a csapat egy része már nem ide, hanem középiskolába jár. A nagy nap szeptember 23-án jött el. Lelkesen, tele izgalommal indult el a csapat kora reggel Sukoróra. A futamokon szívvel lélekkel küzdöttek, és megérdemelten állhattak fel a dobogó második fokára! Az Ultrahidra abdai sárkányhajó kis csapata, méltán büszke lehet, hogy országos bajnokságon ezüstérmet szerzett!
A gyerekeknek köszönöm, hogy ilyen összetartóak voltak, a csapat szívének és motorjának Sütő Zsuzsanna tanárnőnek külön köszönet, hogy időt, erőt, nem sajnálva vitte a gyerekeket edzésekre, versenyekre és küzdött velük együtt a hajóban! Rigó Gyuláné Tündinek nagyon köszönjük az anyagi és lelki támogatást! Horváth Alexnek, hogy, mint edző kihozta a gyerekekből a maximumot! Szabó Zsolt polgármester Úrnak pedig, hogy a nagy napra biztosított a csapat részére egy kisbuszt.
Ferenczy Tamás Igazgató Úrnak, hogy támogatta és elengedte a gyerekeket edzésekre. A szülőknek, hogy kísérték és lelkesítették a csapatot!

A büszkeségeink, az Ultrahidra csapat tagjai:

Rigó Gyula, Rigó Gergő, Gyurós Noémi, Gál Dávid, Sándor László, Nagy Ákos, Bogárdi Viktória, Sümegi Mirjam, Szilbek Fanni, Inotai Réka, Dróth Izabella, Virág Panna, Horváth Simon, Horváth Liza, Horváth Eszter, Németh Máté, Németh Dominik, Kugler Szabolcs, Varga Szabolcs, Élő András, Gunyhó Tibor és Sütő Zsuzsanna.


Gratulálunk és kívánunk még további nagyon szép sikereket!

Sümeginé Csigó Ildikó